Mi történik, ha abbahagyod a gondolkodást? – A belső béke és intuitív teremtés titka

„Az emberek nehezen engedik el a szenvedésüket. Az ismeretlentől való félelem miatt inkább a jól megszokott szenvedést választják.”
– Thich Nhat Hanh

Joseph Nguyen Ne higgy el mindent, amit gondolsz! című könyve mély hatással volt rám. Azóta, amikor a barátaim elmesélnek egy történetet magukról, számtalanszor csak annyit tanácsoltam: olvassátok el ezt a könyvet – biztos vagyok benne, hogy egészen más fényben látják majd az adott kérdést, és vele együtt az egész életüket.

Nguyen arról ír, hogy miért nem érdemes gondolkodnunk, mi a különbség a gondolat és a gondolkodás között, és gyakorlati tanácsokat is ad arra, hogyan szabadíthatjuk fel magunkat a gondolkodás láncai alól. Bármilyen idegennek is tűnik elsőre ez a koncepció, valójában az egész életünket megváltoztathatja, ha minimálisra csökkentjük a folyamatos agyalást.

Ez a cikk Nguyen szemléletét járja körül – egy olyan gondolkodásmódot, amely nemcsak az én világképemet formálta át, de ha hinni lehet az internet népének, számos ember életét gyökeresen megváltoztatta.

Szóval... valami ilyesmiről lesz szó.

Ez a cikk neked szól, ha:

Hallottad már, hogy a gondolataid teremtik a valóságodat, de nem értetted, hogyan lehetséges ez – vagy épp bullshitnek tartottad.
A szorongás, a félelem, a depresszió, a harag, a neheztelés és sok más negatív érzelem a mindennapjaid része.
Elméletileg minden rendben van az életedben, kellemes helyen, jó társaságban vagy, mégis ezer dolog pörög a fejedben, és képtelen vagy lelassulni és jelen lenni.
Folyton azon kattogsz, hogy mások mit mondtak vagy tettek, és neked erre hogyan kellett volna reagálnod – vagy egyáltalán mit kezdj vele.

A gondolatok világában élünk a valóság helyett. Sydney Banks egyszer azt mondta: “A gondolat nem valóság, mégis a gondolat által jön létre a valóságunk”. A világot mindnyájan a saját érzékelésünkön keresztül éljük át, ami teljesen más mint másoké. Érzéseink nem a külső történésekből, hanem az azokról szóló gondolatainkból fakadnak. Ennélfogva mindig csak azt érzékeljük, amit gondolunk.

Az adott történéssel vagy dologgal kapcsolatos beidegződött gondolataink nélkül teljesen megváltozik az ezekhez társított élményünk. Ebben is megmutatkozik, hogy valójában a gondolatok világában élünk, nem pedig a valóságban és hogy a valóságról alkotott képünket mi magunk teremtjük meg a saját gondolkodásunkkal, belülről kifelé haladva. Joseph Nguyen szerint ez minden pszichikai jellegű emberi szenvedésünk oka, és ha ezt megértjük, akkor csökkenthetjük a negatív érzéseket a mindennapi életünkben.

Ez nem azt jelenti, hogy minden csak a fejünkben van és ezért nem is valóságos. A valóságról alkotott felfogásunk nagyon is valódi. Azt fogjuk érezni, amit gondolunk és az érzéseink valódiak. Ez tagadhatatlan. A gondolkodásunk azonban elkerülhetetlen és megváltoztathatatlan valóságnak fog tűnni mindaddig, amíg rá nem ébredünk hogy a valóságunk hogyan is jön létre. Ez az, amit Nguyen kiválóan elmagyaráz a könyvében és nekem is nagyon sokat segített abban, ahogyan viszonyulok a körülöttem történő dolgokhoz; amikről mellesleg sokszor hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy velünk történnek, így ezeknek csak elszenvedői lehetünk.

Ha egyszer megértjük, hogy mindig csak azt érezhetjük, amit gondolunk, akkor az érzéseink is megváltoztathatók azáltal, hogy megváltoztatjuk a gondolkodásunkat.
Tulajdonképpen az életünk megtapasztalását formáljuk át azzal, ha felismerjük: mindaz, amit érzékelünk, a saját gondolatainkból ered. És ha ez igaz, akkor mindig csak egyetlen gondolat választ el attól, hogy mást tapasztaljunk – és bármelyik pillanatban megváltoztathatjuk az egész életünket a gondolkodás nélküli állapot révén.

Röviden: amikor abbahagyjuk a gondolkodást, elkezdődik a boldogságunk.

Az elménk az emberi fejlődés során kiválóan szolgálta a túlélésünket. Azonban ma már gyakran épp ez az, ami akadályozza a kiteljesedésünket. Az elme kizárólag a túlélésünkre és a biztonságunkra fókuszál – a boldogságunkkal nem törődik.

Ráadásul nemcsak a jelen környezetünket figyeli, hanem a múlt emlékei alapján próbálja előre jelezni a jövő lehetséges veszélyeit. Ez önmagában nem „rossz”: az elme csak teszi a dolgát. De a tudat segít bennünket a kiteljesedésben, a lélek pedig az oka annak, hogy egyáltalán részt veszünk ezen az utazáson – azon az úton, amely a bennünk rejlő béke, öröm és szeretet felfedezésére hivatott.

És mivel már nem a vadonban élünk, itt az ideje, hogy felmentsük az elmét a folyamatos készenléti állapot alól. Ellenkező esetben továbbra is üss vagy fuss üzemmódban fogunk létezni – és a szorongás, félelem, depresszió, harag és neheztelés állandó részei maradnak az életünknek. Az elme ugyanis mindent potenciális veszélyforrásként értelmez.

Ha szabad, boldog és békés életre vágyunk, akkor ideje meghaladnunk az elmét. Nem elnyomni kell, hanem túllépni rajta, és ráhangolódni valami nagyobbra – egy magasabb intelligenciára, amely nemcsak a túlélésünket, de a kiteljesedésünket is szolgálja.

“Hagyd abba a gondolkodást, és vess véget a problémáidnak”, mondta Lao-ce.

A gondolatok azok az energetikai, mentális nyersanyagok, amelyeket arra használunk, hogy megteremtsünk bármit a világon. A gondolat egy főnév, és nem egy olyan dolog amit teszünk, hanem egy olyan valami, amink van. A gondolat nem igényel erőfeszítést a részünkről, olyan valami ami, ami csak úgy megtörténik. Nem tudjuk irányítani azt sem, hogy milyen gondolatok pattannak ki a fejünkből.

A gondolkodás viszont a gondolatainkról való gondolkodás. Ehhez jelentős mennyiségű energiára, erőfeszítésre és akaraterőre van szükség, melyek véges források.

Minden pszichológiai jellegű szenvedésünk gyökere a gondolkodás. Most talán azon tűnődsz, hogy a pozitív gondolatok hogy illenek bele a képbe? A pozitív gondolatok, vagy az olyan gondolatok, amik pozitív érzéssel töltenek el, nem a gondolkodásból erednek. A béke, a szeretet és az öröm természetes állapotából fakadnak. Ezek egy bizonyos létállapot melléktermékei, nem pedig a gondolkodásé.

A gondolatok teremtenek, a gondolkodás rombol.

A gondolkodás azért lehet romboló, mert amint elkezdünk gondolkodni a gondolatainkról, a saját korlátozó hiedelmeinket, ítéleteinket, kritikáinkat, belső programozásunkat és kondicionáltságunkat vetítjük rájuk. Így aztán végtelen számú okot találunk ki arra, hogy miért nem tudunk megtenni valamit, miért nem érdemeljük meg, vagy miért nem fog működni, amit szeretnénk.

Ha viszont nem kezdünk el „túlgondolkodni”, akkor megakadályozzuk, hogy ezek a negatív mentális minták eltorzítsák az eredeti, tiszta gondolatot – azt, amit valójában meg szeretnénk teremteni. A gondolatok a teremtés magjai. Alapvető jellemzőjük a növekedésre való törekvés és az, hogy energetikailag összhangban állnak velünk.

Az érzéseimet belső radarként használom arra, hogy megtudjam, vajon az aktuális gondolataimat közvetlenül az univerzumból töltöm-e le vagy csak a fejemben gubbasztok a gondolataimról gondolkodva. Mivel mindig csak azt érezheted, amit gondolsz, így az érzelmek és az érzések olyanok, mint egy belső intuitív műszerfal, ami jelzi, amikor éppen túlagyalsz egy dolgot. Ha túl sok negatív érzésem van, abból tudhatom, hogy túl sokat gondolkodom.

Már beszéltünk arról, hogy csak azt érezzük, amit gondolunk – de pontosabb úgy fogalmazni, hogy negatív érzelmeket csak akkor tapasztalunk, ha gondolkodunk.

Bizonyos negatív érzelmek persze lehetnek hasznosak: például a félelem, ha egyedül sétálunk egy sötét sikátorban. Ezek az érzések túlélési funkciót töltenek be. Viszont a modern életben, ahol ritkán vagyunk valódi „élet vagy halál” helyzetekben, a negatív érzelmek a legtöbbünk számára már nem védelmet, hanem felesleges terhet jelentenek.

Ha most azt a következtetést vonnád le, hogy akkor csak gondolkodjunk pozitívan, hogy pozitív érzéseink legyenek – álljunk meg egy pillanatra, és próbáljunk ki egy gondolatkísérletet:

Idézz fel egy olyan pillanatot, amikor a legnagyobb örömöt vagy szeretetet érezted.
Csukd be a szemed, és éld át újra ezeket az érzéseket legalább 30 másodpercig.
Most tedd fel magadnak a kérdést: milyen gondolatok jártak a fejemben abban a pillanatban? (Nem az a kérdés, mit csináltál, hanem hogy konkrétan milyen gondolataid voltak épp akkor.)

Sokan, amikor erre válaszolnak, meglepődve veszik észre, hogy valójában semmire sem gondoltak. Mások talán arra emlékeznek, hogy a hála vagy a boldogság gondolata jelent meg bennük – de ha jobban megfigyelik, gyakran kiderül, hogy ezek az érzések már előbb jelen voltak, mint maga a gondolat.

És ez a lényeg. A valódi öröm és szeretet nem a gondolatokból születik, hanem megelőzi őket. Ezért nem a „pozitív gondolkodás” hozza el a boldogságot – hanem az, ha megtanulunk gondolkodás nélkül jelen lenni.

Ez egy másik igazsághoz vezet minket: nincs szükség gondolatokra, sem gondolkodásra, hogy pozitív érzelmeink legyenek.

Az öröm, a szeretet, az extázis természetes létállapotunk. Csak nézzük meg egy csecsemő természetes létállapotát (feltételezve, hogy nem bántották, nem hanyagolták el).

Minden gondolkodás csak eltávolít minket ettől a természetes létállapotunktól. Amikor stresszesek vagyunk, csak úgy zakatol a fejünk a sok gondolattól. A negatív érzelmek ereje egyenesen arányos azzal, hogy az adott pillanatban mennyit gondolkodtunk. Másfelől pedig pozitív érzelmeink intenzitása fordítottan arányos gondolkodásunk aktuális mennyiségével: minél kevesebbet gondolkodunk, annál erősebb pozitív érzelmeket élünk át a jelenben.

Nem a gondolataink tartalma okozza a stresszt, hanem az hogy egyáltalán gondolkodunk. A gondolkodásunk mennyisége közvetlen összefüggésben van a stressz és a negatív érzelmek nagyságával, amit épp átélünk. Amikor túl sok stresszt vagy szorongást tapasztalsz, az azért van mert gondolkodsz.

Mivel a pozitív érzelmek a természetes létállapotunk részei, így minél kevesebbet gondolkodunk, annál több teret hagyunk annak, hogy a pozitív érzelmek természetes módon a felszínre törjenek.

A gondolkodást nem lehet teljes mértékben beszüntetni, de csökkenthetjük a napi szinten ezzel töltött időt, hogy ez az idő napról napra egyre kevesebb legyen. Amikor eljutunk arra a szintre, hogy a napunk nagy részében nem gondolkodunk, akkor az időnk nagy részében boldogok leszünk.

Most hogy már ismerjük a különbséget a gondolatok és a gondolkodás között, azon dolgozhatunk, hogy megengedjük a gondolatoknak, hogy jöjjenek és menjenek, hogy átáramoljanak rajtunk, miközben minimalizáljuk a róluk való gondolkodást.

Az a legérdekesebb, már már paradoxonnak tűnő dolog a gondolkodásunk megállításával kapcsolatban, hogy nem kell semmit sem tennünk a gondolkodásunk csökkentése érdekében, hanem egyszerűen csak tisztában kell lennünk az ezzel kapcsolatos ténnyel. Ha tudatosítjunk magunkban, hogy épp gondolkodunk, s tudjuk, hogy ez minden szenvedésünk gyökere, azzal automatikusan újra tudatára ébredünk ennek a ténynek, és elszakadunk, leválunk a gondolkodásról és hagyjuk, hogy leülepedjen és elmúljon. Ez semmilyen erőfeszítést nem igényel, és elég hozzá a pillanatban lévő jelenlét. A gondolkodásunktól való megszabadulás egyetlen módja ha nem kapaszkodunk többé bele, elengedjük, és bízunk abban, hogy a természetes belső bölcsességünk visszavezet minket a tisztánlátáshoz, ahogy mindig is tette.

Teljesen normális ide oda ingázni a gondolkodás és a nem-gondolkodás között. Kizárt, hogy minden egyes percben a nem-gondolkodás állapotában tudjunk maradni. De bármikor visszatérhetünk a nem-gondolkodás állapotába, amikor örömteli, békés érzések töltenek el minket.

James Clear szerint “A szorongás irányítás nélküli gondolkodás. A flow gondolkodás nélküli irányítás”.

Ezen a ponton felmerül egy fontos kérdés: mihez kezdjünk a céljainkkal, álmainkkal és ambícióinkkal, ha abbahagyjuk a gondolkodást?

Ehhez először azt kell megértenünk, hogy ahogyan a gondolat és a gondolkodás is két különböző dolog, úgy a céljaink forrása is eltérő lehet – és a forrás határozza meg, hogy az adott cél szenvedést okoz-e vagy sem.

Vannak célok, amelyek lelkesedésből és ihletettségből fakadnak, és vannak olyanok, amelyeket a hiányérzet és a kétségbeesés szül.

Amikor a céljaink kétségbeesésből születnek, gyakran sürgetést érzünk, belső nyomást, feszültséget. Nehéznek, küzdelmesnek tűnnek. Megjelenik az önbizalomhiány, az imposztor szindróma, és görcsösen keressük a válaszokat: Mit tegyek? Hogyan érhetném el gyorsabban? És ha végül elérjük is ezeket a célokat, gyakran előfordul, hogy néhány órával vagy nappal később újra feltámad bennünk a hiányérzet.

Mégis újabb és újabb célokat tűzünk ki – kétségbeesetten, hogy elmeneküljünk a belülről feszítő negatív érzések elől. Egy örökös hajszába kezdünk, amely kívülről ambíciónak tűnhet, de belülről sokszor menekülés a lelkünket marcangoló negatív érzések elől.

Ha a mélyére nézünk ezeknek a céloknak, azt láthatjuk hogy ezek “köztes célok”, nem “végcélok”, vagyis mind csupán az igazi célt hajszoló részleges célok.

Mindig van oka, hogy miért akarunk elérni egy adott célt, azonban ez jellemzően mindig egy másik célért van. A kétségbeesésből fakadó célok jellemzően realisztikusak, a múltunk elemzéséből fakadnak és az is befolyásolja őket, hogy a jelen pillanatban mit tartunk reálisnak, miközben az egészet korlátozó érzések hatják át. Bár ezek az adott pillanatban izgalmasnak tűnnek számunkra, amint megpróbáljuk megvalósítani őket, újra elfog minket a hiányérzet.

Amikor lelkesedésből tűzünk ki célokat, az alkotás nem kényszerből, hanem belső inspirációból fakad.Ilyenkor valami mélyen megérint bennünket, és olyan, mintha egy erőteljes életerő áramlana keresztül rajtunk – mintha maga az élet akarna kifejeződni rajtunk keresztül.

A céljaink és álmaink nem tűnnek el, amikor abbahagyjuk a gondolkodást. Épp ellenkezőleg: ilyenkor visszatérünk a valódi természetünkhöz. A céljaink már nem a hiányérzetből, hanem az ihletettségből születnek meg. Nem menekülésből, hanem tiszta, örömteli jelenlétből.

Fontos megérteni: egyszerre csak egy hívást követhetünk – vagy az ihletettségét, vagy a kétségbeesését. A két forrás között ingadozunk attól függően, mennyire vagyunk a gondolataink hatása alatt. Minél kevesebbet gondolkodunk, annál tisztábban halljuk az ihletettség hívását.

És ebben a tiszta, gondolatmentes ihletettségben élettelinek, békésnek, szabadnak és boldognak érezhetjük magunkat. Ez az az állapot, ahonnan valódi, időtálló célok születnek.

A feltétel nélküli teremtés a teremtés legtisztább formája. Ez az a tér, ahol mindig valami új, egyedi és valóban innovatív születik. Mégis nagyon kevesen alkotnak ebből az állapotból, mert legtöbbször feltételekhez kötjük azt, amit csinálunk.

Például, amikor azon dolgozunk, hogy több pénzt keressünk, sokszor nem önmagáért a pénzért tesszük, hanem azért, mert szeretnénk valami mást elérni általa – pénzügyi szabadságot, biztonságot, utazást, élményeket. Ez már feltételes teremtés: nem a teremtés öröméért hozunk létre valamit, hanem azért, hogy azon keresztül valami máshoz jussunk.

Amikor valamit egy másik valamiért csinálunk, a fókusz nem magán a cselekvésen, nem az alkotáson van – hanem a célon. Így maga a folyamat gyakran súlyosnak, küzdelmesnek, fárasztónak tűnik. Nem tapasztaljuk meg a teremtés tiszta örömét, mert az eszközzé vált egy másik cél érdekében.

Ezért érezzük úgy, hogy túlhajszoljuk magunkat, pörgünk a mókuskerékben, küszködünk, gürcölünk. Stresszesek és túlterheltek vagyunk, és ha el is érjük a kitűzött célt, csak néhány pillanatig élvezzük – máris ott a következő, amit üldözni kell.

Mert valójában sosem azt éltük meg, amit igazán kerestünk.

Amire végső soron vágyunk, azok nem tárgyak vagy körülmények – hanem érzések.
Több pénzt szeretnénk, hogy biztonságban érezzük magunkat. Új munkahelyre vágyunk, mert több szabadidőt szeretnénk – hogy a szeretteinkkel lehessünk, vagy olyasmivel foglalkozzunk, ami örömet ad. A valódi cél mindig az érzés: a nyugalom, az öröm, a szabadság, a beteljesülés.

Mégis hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy majd valami külső dolog fogja ezeket az érzéseket megadni nekünk. Ez azonban tévedés – mert az érzések nem kívülről jönnek, hanem belül születnek meg. Nem a cél elérése okozza őket, hanem az, hogy kapcsolódunk önmagunkhoz.

Amikor feltétel és ok nélkül hozunk létre valamit, már maga a teremtés folyamata hozza el számunkra a pozitív élményeket. Az alkotás nem eszköz valami másért – hanem önmagában öröm. Ez az, amit bőségből való teremtésnek hívunk.

És ez csak akkor lehetséges, ha elcsendesítjük az elmét. A nem-gondolkodás állapotában megengedjük, hogy az alkotás belülről induljon, és ne valamilyen külső cél elérése miatt történjen. Az agyunk gyakran el akarja hitetni velünk, hogy nem érdemes valamit csak azért tenni, mert vágyunk rá – pedig éppen ez a kulcs.

Ez a flow.

Amikor nem erőlködsz, mégis történik valami csodálatos. Amikor nem hajszolsz semmit, mégis minden áramlásba kerül.

Sokszor megesik, hogy amikor végre megérkezünk a belső béke állapotába, hirtelen bizonytalanság, szorongás tör ránk. Úgy érezzük, elvesztettük a lendületet, nincs már bennünk ambíció, és nem tudjuk, hogyan tovább.

Ez teljesen normális. A felébredési folyamat része.

Épp most engedjük el mindazt, amiről azt hittük, hogy igaz – mindazt, amit az ego eddig biztonságosnak és igaznak hitt. És természetes, hogy az ego ilyenkor küzdeni kezd, hogy visszaszerezze a kontrollt az életünk felett.

Az egótól (a gondolkodástól) nem lehet örökre megszabadulni. Ezért van az, hogy a béke megtapasztalása után is visszatérhetnek a kétségek. A gondolatok újra megjelennek – de most már tudod, hogyan bánj velük. Tudod, hogy a gondolkodás a negatív érzések egyedüli forrása. És tudod azt is, hogy nem kell többé engedned, hogy ez irányítsa az életedet.

Ami ebben a periódusban sok embernek segít az az, hogy van egy aktiválási rituáléjuk, ami egy olyan reggeli szokás, ami segít nekik a nem-gondolkodás és a flow állapotába kerülni. Ez hasonló a mozgásban lévő test mozgásban marad elvéhez. A lendület fontos a nem-gondolkodásban is.

Amikor döntéseket kell hoznunk, a nem-gondolkodásra tanácsos támaszkodni. Ha túl sokat elemzünk, pro kontra listákat készítünk és mindenkitől megpróbálunk tanácsokat kérni, az csak a szorongást és frusztrációt növeli. Legbelül már tudjuk mit kellene tennünk, ezt hívjuk intuíciónak, belső bölcsességnek. Általában az történik, hogy megpróbáljuk alátámasztani az intuíciónkat a külvilág tükrében is, és pont emiatt tör felszínre a negatív érzések nagy része és mások velemenyenek hatására a kedélyállapotunk is zuhanni kezd.

Tudd hogy az intuíciód mindig elvezet oda ahova kell, és amit az adott pillanatban tenned kell. Az viszont, hogy hogyan jutunk el odáig azt sosem lehet előre tudni vagy kiszámítani.

Ezt a folyamatot általában valamilyen belső fék szokta megakadályozni; nem vagyok képes rá, nem tudom, nem nekem való, lehetetlen számomra megélésekkel. De valójában az egyetlen akadály hogy hozzáférj a végtelen tudáshoz az a gondolkodásod. Ha elengedjük a féket az elménkben, automatikusan visszatérünk a bőség és korlátlan teremtés állapotába.

Bármikor beléphetünk a nem-gondolkodás, vagyis a flow állapotába – ehhez csak annyi kell, hogy jelen legyünk. Csak a jelen pillanatban láthatjuk tisztán a valóságot. Amikor gondolkodunk, valójában vagy a múlton rágódunk, vagy a jövő miatt aggódunk – de nem itt vagyunk.

Ezért tanítja minden spirituális mester, hogy meditáljunk, imádkozzunk, és gyakoroljuk a jelenlétet – mert a mostban való lét a belső béke és az intuitív tudás kapuja.

Ebben az állapotban történnek a csodák, a semmiből felbukkan egy üzleti lehetőség, emberek tűnnek fel a megfelelő helyen, a megfelelő időben, spontán módon az ölünkbe hullanak lehetőségek. Az idő mintha körülöttünk görbülne és áramolna, és nincs is rá logikus magyarázat. Sokan megtapasztalták már ezt a jelenséget, de kevesen tudják hosszú távon fenntartani.

Ennek oka egyszerű: visszazuhanunk a gondolkodásba, és újra azt hisszük, hogy nekünk kell kitalálnunk, mi legyen a következő lépés. Nagyszerű hír viszont, hogy nem kell többet tudnunk, még csak gondolkodnunk sem kell, csak bíznunk az intuíciónkban, és bízni abban, hogy a belső bölcsességünk megmutatja az utat.

Oly sok mindenre nincs ráhatásunk a világban, és csak egy nagyon korlátozott részét tudjuk irányítani az életünknek. Ez nem azt jelenti hogy fel kell adnia az álmainkat, mert úgysem tudjuk irányítani az életünket. Épp ellenkezőleg. Amikor rájövünk, hogy nem nekünk kell irányítani és nem kell erőnek erejével a saját céljainknak megfelelően irányítani az eseményeket, megszabadulunk a szenvedéstől, a fájdalomtól, a csalódásoktól és egy olyan állapotba kerülünk, ahol a dolgok történnek, csak úgy értünk, nem pedig velünk.

Visszatérve a kiindulópontra, nem irányíthatunk mindent, ami az életünkben történik, de azt igen, hogy gondolkodunk-e. Bármikor dönthetünk úgy hogy abbahagyjuk es egyszerűen boldogok leszünk. És nem ez az, ami végső soron számít az életben? A siker és az öröm valódi mércéje az, amit legbelül érzünk és nem az hogy mi mindenünk van.

Bár az életben sok mindent nem tudunk irányítani, abba igenis beleszólhatunk, hogy mit szeretnénk megteremteni benne. Rendelkezünk képzelőerővel – vagyis hozzáférésünk van a végtelen intelligenciához –, ami azt jelenti, hogy bármit elképzelhetünk és meghívhatunk az életünkbe, amit csak igazán akarunk.

Azt azonban nem tudjuk előre kitalálni, pontosan hogyan valósulnak meg ezek a vágyott célok – nincs hozzájuk recept vagy előre kiszámítható, egyenes út. Itt bukik el sok ember: vagy feladják, vagy nyers erővel próbálják megvalósítani álmaikat, aminek gyakran szenvedés és frusztráció az eredménye.

Ezért fontos észben tartani: a mi feladatunk az, hogy meghatározzuk, mit akarunk – nem az, hogy hogyan fogjuk elérni. A hogyan az univerzum dolga.

Az univerzum végtelen számú lehetséges forgatókönyvvel rendelkezik, míg a mi véges elménk számára szinte lehetetlen kitalálni minden részletet. Ha görcsösen próbálunk mindent mi magunk megoldani, az gyakran csak szenvedéshez vezet.

Érdemesebb az intuícióra és a belső bölcsességünkre hallgatni – ezek segítenek felismerni, hogy a mindennapok szintjén épp mit érdemes tennünk, hogy végül manifesztálódjon az, amit szeretnénk. A dolgunk csupán annyi, hogy tisztán tartsuk a fókuszt azon, amit szeretnénk – és megmaradjunk a nem-gondolkodás állapotában. Ebben az állapotban kapcsolódunk a végtelen intelligenciához, és a válaszok pontosan akkor és úgy tárulnak fel, amikor szükségünk van rájuk.

Az intuíciónk gondolatokon keresztül szól hozzánk. Az intuíciód szinte mindig szembe fog menni a logikus és racionális elméddel. De ha hallgatsz rá, az csodás bôséget fog teremteni az életedben és a legvadabb elképzeléseidet is felülmúlja majd.

Ha az intuíciónk ennyire csodálatos, miért nem hallgatunk rá gyakrabban?

A válasz egyszerű: a félelem miatt. Az intuíció az ismeretlenből ered – márpedig mi, emberek félünk az ismeretlentől. Pedig éppen az ismeretlenbe lépve tárulhatnak fel előttünk életünk határtalan lehetőségei.

Ha emlékezteted magad arra, hogy a félelem valójában csupán a gondolkodásod terméke, akkor idővel a félelmet keltő gondolatok is elcsitulnak. És ezzel együtt megjelenik benned az a bátorság is, ami az intuitív cselekvéshez szükséges.

Ahhoz, hogy valóban teremteni tudjunk, először teret kell adnunk az új gondolatoknak, érzéseknek, eszméknek. Ha az elméd tele van múltbéli gondolatokkal és berögzült mintákkal, akkor az újnak esélye sincs belépni. Ezt a teret a nem-gondolkodáson keresztül hozhatjuk létre.

Teremts teret azáltal, hogy elengeded a kontrolláló, kézi vezérlésű gondolatokat, és bízol abban, hogy az intuíciód megmutatja a választ. Add át magad a folyamatnak – anélkül, hogy ragaszkodnál ahhoz, hogyan és mikor érkezik meg a válasz.

Közben maradj éber: figyeld meg az érzéseidet, és hagyd, hogy a szeretet, a béke és az öröm érzése kibontakozzon benned.

És végül: emlékezz, hogy mindig csak egyetlen gondolat választ el a belső békétől, a szeretettől és az örömtől – ezek azok az állapotok, amelyek a nem-gondolkodás terében bontakoznak ki igazán.

Ha most azt gondolod: „Ez túl egyszerű ahhoz, hogy igaz legyen”, jusson eszedbe, hogy ez is csak az elméd, miközben próbál visszarántani a gondolkodás megszokott körforgásába.

Az igazság egyszerű. Minden, ami túlbonyolítja, csak eltávolít tőle. Az igazság nem olyasmi, amit kigondolunk – hanem valami, amit belül érzünk és tudunk.

Hallgass a benned rejlő bölcsességre, és engedd, hogy vezessen téged az életben.

Joseph Nguyen útmutatója a gondolkodás abbahagyásához

Szüntesd meg vagy minimalizáld azokat a dolgokat amik gondolkodásra hajlamosítanak, vagy amelyek nem inspirálnak vagy hoznak lázba.
Olyan környezetet alakíts ki, ami segíti ezt a folyamatot.
Alakíts ki egy reggeli aktiváló rituálét.
A napod során is fordíts időt az ellazulásra, relaxációra, a nem-gondolkodás állapotába való visszatérésre. Írj fel olyan dolgokat, amiket a nap során megtehetsz és segítenek ezeket elérni, pl naplóírás, séta, meditáció, játék egy háziállattal, délutáni pihenés, jóga, testmozgás, bármi, ami ellazít.

A gondolkodás megállításának gyakorlati lépései

Ismerd fel, hogy a gondolkodás minden szenvedés gyökere, vagyis értsd meg a gondolkodás természetét. Tudd, hogy amikor szenvedsz gondolkodsz. Ne keresd a szenvedés okát, a gondolkodás maga a kiváltó ok.
Adj teret a tartósan fennálló negatív gondolkodásnak. Engedd meg a negatív gondolatoknak, hogy jelen legyenek, és fogadd el őket olyannak, amilyenek. Nem vagy egyenlő a gondolataiddal, de benned léteznek, és elfogadásra vágynak. Fedezd fel, hogy a negatív gondolatoknak csak akkor van hatalmam feletted ha hiszel benne és valóságként kezeled azokat. Ha megengeded, hogy létezzenek a tudatodban és nem állsz ellen az érzéseknek, mögéjük tudsz majd tekinteni, hogy meglásd az igazságot.

Hogyan teremtsünk a nem-gondolkodást elősegítő környezetet?

Habár a valóságunkat belülről kifelé teremtjük meg, a környezetünk mégis hatással van ránk. Mivel nem tudjuk magunkat leválasztani a fizikai világról, ezért törekedjünk, hogy olyan környezetet teremtsünk, ami elősegíti a nem-gondolkodást. De ne feledjük, ha önmagunk helyett a környezetünket változtatjuk meg, az hosszú távon nem visz előre, és a kettő kombinációjára van szükségünk.

Írd össze, mik váltják ki belőled a túlzott gondolkodást.
Készíts egy listát azokról a tényezőkről az életedben, amelyek nem támogatnak, hanem inkább ártanak – és aktiválják benned az „üss vagy fuss” üzemmódot: szorongást, rágódást, túlagyalást váltanak ki. Próbálj meg erről naplót vezetni egy héten keresztül. A hét végére már egész pontos képet fogsz látni arról, mi az, ami belül feszültséget, kívül pedig mentális zajt okoz.

Érdemes végiggondolni az életed különböző területeit:

Fizikai egészség – Milyen ételeket, italokat, stimulánsokat (pl. koffein, cukor) fogyasztasz, amik hatással vannak a testedre és gondolkodásodra?
Fizikai környezet – Milyen a tér, ahol élsz és dolgozol? Van benne túl sok zaj, rendetlenség, vizuális inger?
Digitális környezet – Mit látsz és hallasz a telefonodon, számítógépeden? Milyen tartalmakat fogyasztasz nap mint nap (közösségi média, hírek, üzenetek)?

Miután elkészült a listád, állíts fel egy személyes rangsort.Minden kategóriából válaszd ki azokat az elemeket, amik a leginkább zavarnak vagy hátráltatnak. Ezután kezdj el kis lépésekben, egymásra építve kiiktatni ezeket az életedből.

Fontos, hogy ne akarj mindent egyszerre megváltoztatni. Először csak egyet engedj el – és ha már megszoktad az új ritmust, akkor jöhet a következő.

A változás nem egyik napról a másikra történik, de minden apró lépés közelebb visz a belső csendhez és tisztánlátáshoz.

Ezután írd le azokat a dolgokat, amik segítenek, hogy békés, ellazult állapotba kerülhess. Ezek lehetnek olyan dolgok, mint a testmozgás, meditáció, tánc, zenehallgatás, egy helyszín, stb. Az egyes kategóriák elemeiből építs fel egy rangsort és készíts egy tervet arra vonatkozóan, hogy hogy fogod ezeket beépíteni az életedbe. Ne válassz túl sokat egyszerre, mert az csak nyomasztana. Itt is szépen lassan vezess be dolgokat, miután valamihez már hozzászoktál.

Alakíts ki egy reggeli aktiváló rituálét, ami segít összhangba kerülni a felsőbb éneddel. Tervezd meg azt az ideális reggeli rutint, amire már most képes vagy. Kezd kicsiben, és ügyelj arra, hogy maradjon időd a szellemi tered megteremtésére, pl. meditáció, jóga, spirituális gyakorlatok. Az ahogyan a napot indítod, az egész napodnak meg fogja adni az ívet. Ha a telefon nyomkodással és a teendőid átnézésével kezded, akkor már a reggelt is üss vagy fuss üzemmódban kezded. Ha békésen kezded a reggelt, az lendületet ad az egész napodra és nehezebben hatnak rád az olyan külső tényezők, amelyek visszarántanak a stresszbe.

Útmutató az ártalmas szokások/ viselkedések legyőzéséhez

Felismerve az előzőeket, gyorsan rájön az ember, hogy számos káros szokása van, amely csak szenvedést hoz az életébe. Ezek elengedésének első lépése, hogy tudatosítod magadban, hogy melyik szokásodon szeretnél változtatni és magadban elhatározod, hogy valóban meg is akarod ezt tenni. Ha változtatni akarsz, ahhoz el kell engedned azokat a hiedelmeket, amikhez ragaszkodsz és a szenvedést okozzák neked.

Ezután aprólékos részletességgel írd le, hogy mikor fordulnak ezek elő (mikor, hogyan, miért történik). Mi történik előtte, mi az az érzés, ami kiváltja. Fontos hogy őszinte legyél magadhoz.
Milyen konkrét gondolkodási minták zajlanak le? Mit mondasz magadnak?
Milyen hiedelmeket táplálsz ezzel kapcsolatban magadban? Milyen következtetéseket vontál le, ami után úgy érzed, hogy muszáj végrehajtanod ezt a viselkedést vagy cselekvést?
Hogy érzed magad, amikor elhiszed magadnak ezt a gondolatmenetet?
Mi lenne ha nem csinálnád? Lenne valami következménye?
Vajon 100% biztosan sor kerülne ezekre a következményekre, ha ezt nem csinálnád?
Felismered hogy ez a gondolkodás mennyire ártalmas és mennyire szenvedsz tőle?
Hajlandó vagy most, ebben a pillanatban elengedni ezt a gondolkodás és viselkedést?

Ezután adj teret a belső bölcsességednek, konzultálj a legfelsőbb éneddel. Amikor megérkezik a lényedbe a belátás, engedd meg magadnak, hogy átéld a szabadságot, a békét és az örömöt. Érezd ahogy a súly lekerül a válladról, engedd meg magadnak, hogy egyszerűen csak létezz. Írd le minden tapasztalatodat és felismerésedet a naplódba, hogy megörökítsd az élet eme pillanatait.

Ha újra felbukkan, akkor menj újra végig ezeken a lépéseken, amíg nem lesz olyan felismerésed vagy áttörésed, ami végleg megváltoztatja az életszemléleted.