Ma sokan már nem járnak templomba, és a vallásosság sem része sokak életének – de a nehéz helyzetekben mégis hajlamosak vagyunk hinni, vagy legalábbis remélni, hogy van valami magasabb értelem, ami segít bennünket.

Valaki – vagy valami –, akiben bízhatunk, és aki reményt ad akkor is, amikor a körülmények nem. Egy belső kapaszkodó. Egy keret, amin belül értelmet nyerhet, ami velünk történik, és ami segíthet megtartani bennünket – különösen a nehezebb időszakokban. A kutatások szerint azok, akik valamilyen formában rendszeresen kapcsolódnak egy magasabb rendű szándékhoz, egy náluk nagyobb nézőponthoz – legyen ez vallás, spiritualitás, önismereti út vagy mélyebb jelenlét egy közösség részeként –, nagyobb belső stabilitással élik meg a kihívásokat. Lehet, hogy ma már nem a templom a helyszín. Lehet, hogy nem is nevezzük nevén. De valahol mindannyian keresünk valamit, ami segít továbbmenni – és talán újraértelmezni, hogyan vagyunk jelen az életünkben.

A második világháború éveiben Kanadában a hétköznapokat szorongás és bizonytalanság hatotta át. A férfiak a fronton harcoltak, a nők gyárakban dolgoztak, önkénteskedtek a Vöröskeresztnél, és próbáltak boldogulni a szigorú jegyrendszer keretei között. Ebben a feszült, kiszolgáltatott helyzetben a templomok nemcsak a hit, hanem a közösségi élet szíve-lelke lettek: menedéket adtak, ahol az emberek vigaszt, tartozást és feladatot találtak. A női gyülekezeti csoportokban varrtak, csomagokat küldtek a frontra, hadikölcsönökre gyűjtöttek – és közben a prédikációk segítettek értelmet keresni a felfoghatatlanban. Sokan, akik addig távol tartották magukat a vallástól, ekkor élték meg először a közös istentisztelet erejét.


Ez a történeti tapasztalat szorosan összecseng egy brazil kutatás eredményeivel, amely a Scientific Reports folyóiratban jelent meg. Több mint ezer felnőtt részvételével vizsgálták, hogyan hat a spiritualitás és vallásosság különböző szintje a lelki jóllétre. Azok, akik egyszerre voltak spirituálisak és vallásosak (S/R), szignifikánsan jobb életminőségről, magasabb optimizmusról és nagyobb boldogságról számoltak be – szemben azokkal, akiknél egyik sem, vagy csak az egyik volt jelen. A vallásosság önmagában is pozitív hatással bírt, míg a vallás nélküli spiritualitás ugyan hozott előnyöket, de gyakrabban társult szorongással. A tanulmány fő üzenete: a spiritualitás és vallás együtt adják a legerősebb védelmet a mentális egészség számára.


Ha mindezt visszavetítjük a háborús Kanadára, világosan látszik: a templom nemcsak lelki menedék volt, hanem a közösségi erő és a nemzeti identitás egyik oszlopa is. A közös vallásgyakorlás és a spiritualitás megtapasztalása együtt segítette az embereket abban, hogy túléljék a félelmet, feldolgozzák a veszteségeket – és kapaszkodót találjanak a reményhez. A történelem és a tudomány egyaránt ugyanarra a következtetésre jut: a spiritualitás és vallásosság összefonódása az emberi ellenállóképesség egyik legerősebb forrása.


Lehet, hogy nem járunk templomba, és nem a vallás nyelvén keressük a választ – de a belső stabilitás iránti igény ugyanaz maradt.

Mindannyiunk életében vannak időszakok, amikor kapaszkodót keresünk. Valamit, ami értelmet ad, ami megtart, amikor kicsúszik a talaj a lábunk alól. A történelem, a kutatás és a saját tapasztalataink is azt mutatják: ha van hová kapcsolódnunk – akár egy belső értékhez, akár egy közösséghez, akár egy nálunk nagyobb perspektívához –, akkor nemcsak túlélünk, hanem újra is tudjuk építeni magunkat. A kérdés nem az, hogy vallásosak vagyunk-e – hanem az, hogy miben vagy kiben bízunk, amikor szükség van rá. És hogyan tudjuk ezt a kapcsolatot tudatosan ápolni a hétköznapokban.

Egy kis belső gyakorlat: Kapcsolódj ahhoz, ami megtart!

Szánj magadra 15 nyugodt percet, és válaszolj ezekre a kérdésekre – akár írásban, akár csak elcsendesedve magadban:

1. Mihez vagy kihez fordulok, amikor nehéz időszakot élek át?
Ez lehet egy ember, egy eszme, egy ima, egy érték – bármi, ami segít talpon maradni.

2. Mi az a belső erőforrásom, amihez már többször is vissza tudtam nyúlni?
Gondolj vissza olyan helyzetekre, amikor úgy érezted, megtart valami – belülről.

3. Van olyan szokásom, rituálém vagy helyem, ami biztonságot ad?
Lehet egy séta, egy csendes reggeli, egy mondat, amit gyakran mondasz magadnak.

4. Hiszek-e valamiben, ami túlmutat rajtam? Nem kell, hogy vallásos legyen – elég, ha te úgy érzed: van értelme, van rendje a dolgoknak.

5. Ha lenne egy olyan tér, ahol rendszeresen kapcsolódhatok ehhez a belső erőhöz – milyen lenne? És mi lenne benne?

Ezek a kérdések segíthetnek tudatosítani, mi az, ami már most is élő és megtartó belső erőforrásod – vagy épp rámutathatnak arra, hol érzel még hiányt, amit érdemes gyengéden, türelemmel elkezdeni építeni.

Ha érdekel, hogyan segíthetnek más szokások és nézőpontok is egy kiegyensúlyozottabb életben, nézz bele Magazinba. 

Fedezd fel, mi vár még rád a Solunán.


Iratkozz fel a Soluna hírlevélre!

Minden héten hasonlókat írunk.
Egy levél, ami segít tisztábban látni, mélyebbre menni, és lépésről lépésre közelebb kerülni önmagadhoz.