Szia, üdv a Solunán!
Örülök, hogy itt vagy. Barbara vagyok, a Soluna alapítója.
Ez a platform egy hosszú belső útról született: éveken át kerestem válaszokat a saját kérdéseimre – krónikus stressz, kimerültség, nehéz érzések és engem nem szolgáló kapcsolatok között. Szerettem volna jobban megérteni azt, hogy mik is a valódi céljaim az életben, milyen életet akarok élni, és hogyan juthatok el oda. Mi az ami valóban fontos és engem szolgál és mi az, amit el kellene engednem mert csak hátráltat, visszahúz.
Az igazi változást az hozta, amikor végre rátaláltam azokra az eszközökre és szakemberekre, akik segítettek jobban megérteni magam, és egy szabadabb, önazonos életet építeni.
Egy idő után világossá vált: nemcsak magamnak keresek megoldásokat, hanem azt is szeretném, hogy mások számára is elérhetővé váljanak ezek a felismerések. Így született meg a Soluna platform ötlete – egy olyan hely, ahol hiteles magyar szakértők tudása és tapasztalata egy térben találkozik, hogy támogasson abban, hogy megtaláld a saját utadat és belső egyensúlyodat.
Ez lett a Soluna – a Nap és a Hold összeolvadása –, ami a természet és a belső egyensúly kettősségét, egyben egységét jelképezi.
Ez nem egy „egy-út-egy-megoldás” hely. Nincsenek guruk, nincs egyetlen nézőpont.Itt különböző módszerek, szakértők, élettapasztalatok és eszközök találkoznak – hogy te is megtalálhasd, ami most neked szól. Nem kész válaszokat kapsz, hanem eszközöket és irányokat – és a lehetőséget, hogy a saját utadon indulj el.
Én azért vagyok itt, hogy kérdezzek, irányt mutassak, és hidat képezzek a szakértők és közötted hogy valódi közösséget formálhassunk. Most indultunk. Folyamatosan építkezünk. Kíváncsiak vagyunk rád: mit keresel, mi az, ami támogat, vagy mire lenne szükséged.
Számomra a legnagyobb öröm, hogy most itt vagyunk – együtt, a Solunán.
A legfontosabb pedig: köszönöm, hogy itt vagy – és hogy együtt írhatjuk tovább a Soluna történetét.
Ha szeretnél többet megtudni az én történetemről, olvasd el itt.
A Saját Könyvtár a személyes tered, ahol minden megvásárolt kurzust, és anyagot, közösséget egy helyen megtalálsz. Ez az a hely, ahol a fejlődésed és az önismereti utad kézzelfoghatóvá válik, ez legyen a kiindulópontod.
A Soluna lelke a közösség – hiszünk abban, hogy együtt tényleg könnyebb.
Könnyebb, ha van hol kérdéseket feltenned.
Könnyebb, ha megoszthatod a tapasztalataidat.
Könnyebb, ha mások inspirálnak.
Könnyebb, ha te inspirálsz másokat.
Könnyebb, ha van, aki segít eligazodni.
Könnyebb, ha egy helyen fejlesztheted az életed több területét.
És sokkal könnyebb, ha van kivel kapcsolódni.
A tagságoddal már részese lettél az online közösségünknek. Csatlakozz bátran a csoporthoz, amit a Saját Könyvtárad első sorában találsz. Most indulunk, és valódi öröm számunkra, hogy te már az elejétől itt vagy velünk, hogy együtt építkezzünk.
Ez egy biztonságos, elfogadó és támogató tér – remélem, te is megtapasztalod majd, hogy mindig van kihez fordulni és bátran megosztod velünk a javaslataidat, felteszed a téged izgató kérdéseket.
Bízom benne, hogy hamarosan élőben is találkozunk valamelyik eseményünkön!
👉 Egy fontos tipp az induláshoz: szerezz be egy naplót vagy jegyzetfüzetet, amit kifejezetten ennek az útnak szentelsz. Ez lesz a hely, ahol a felismeréseidet, gondolataidat, kérdéseidet és válaszaidat gyűjtheted össze. A kurzusok és gyakorlatok során gyakran találsz majd olyan feladatokat, amelyekhez érdemes leírnod a saját reflexióidat – hiszen így mélyülnek el igazán a tapasztalatok. A platformon több ilyen típusú feladatot is találsz, és a közösségben is rendszeresen inspirálunk majd arra, hogy írásban is kövesd a fejlődésedet. Ez az út rólad szól – érdemes nyomon követni, hogyan változol közben.
🧭 Fedezd fel a Saját Könyvtárat
A bejelentkezés után a Saját Könyvtárba érkezel – ez a Soluna központi indulópontja, minden anyagot innen érhetsz el, ami része a tagságnak, amire előfizettél, beleértve a közősségeket is.
Mobilon a Saját Könyvtárat bejelentkezés után a jobb felső sarokban a Menü ikonra kattintva éred el.
🔹 A Saját Könyvtárban éred el a tartalmaidat:
Soluna KÖR – Önismeret, mentális és fizikai egészség, integratív gyógyítás, táplálkozás és életmód. Integratív gyakorlatok és tudásanyag.
Soluna MOVE – Pilates és jóga videók egy tagságban, ahol a mozgás a testi-lelki egyensúlyt támogatja.
Soluna Programok – Komplex, önálló kurzusok hiteles hazai szakértőktől.
🔹 A tartalmak bármilyen eszközről elérhetők, időkorlát nélkül – csak jelentkezz be, és haladj a saját tempódban.
👉 Pro tipp: Add hozzá a mobilod főképernyőjéhez a Soluna oldalát, így közvetlen a mobilod főképernyőjéről eléred majd az oldalt. Ez segít, hogy könnyebben elérhesd az oldalt és a szemed előtt legyen, hogy minél többet használhasd. Készülünk az applikációval is, addig is ez egy kényelmes megoldás, hogy gyorsan elérd a honlapot. Nyisd meg a Safari böngészőben a solunaplatfrom.hu oldalt és add hozzá a főképernyőhöz.
💌 Tudd, hogy ránk bármiben számíthatsz! Itt vagyunk veled az úton.
👉 Mielőtt írsz nekünk, nézd át a Gyakran Ismételt Kérdéseket!
Sok kérdésre azonnal választ kapsz a GYIK szekcióban, legyen szó technikai problémáról, előfizetésről vagy bejelentkezésről.
📬 Ha mégsem találod, amit keresel, írj bátran a [email protected] címre!
Ilyen kérdésekkel érdemes hozzánk fordulni
Ha technikai probléma akadályoz a tanulásban (pl. nem tudsz belépni, nem tölt be egy videó)
Ha kérdésed van a számlázással, előfizetéseddel kapcsolatban
Ha új e-mail címet szeretnél megadni vagy adatmódosítást kérsz
Vagy egyszerűen csak megosztanál velünk egy visszajelzést, ötletet, kérést – örömmel fogadjuk!
🤝 A közösséghez akkor fordulj, ha:
Ötletet, inspirációt keresel a gyakorláshoz vagy tanuláshoz
Megosztanád a saját tapasztalataidat, élményeidet
Kérdeznél más tagoktól, hogy ők hogyan használják a Solunát
Kapcsolódni szeretnél – akár csak csendes olvasóként, akár aktív résztvevőként
Ne feledd: nincs rossz kérdés, és nincs kötelező részvétel. Mindenki a saját tempójában halad – és mi itt vagyunk, hogy ezen az úton veled legyünk.
Ezeket érdemes észben tartanod:
📅 Meddig érvényes a tagságom?
A Soluna KÖR és Soluna MOVE, valamint a KÖR & MOVE All-in havidíjas tagságok – amíg aktív az előfizetésed, korlátlan hozzáférést kapsz a tartalmakhoz. Az előfizetésed lemondásával az előfizetésed nem újul meg a következő hónapban, addig viszont szabadon hozzáférsz az anyagokhoz. Az előfizetésed a felhasználói fiókodban mondhatod le.
A Soluna Programok olyan online kurzusok, amik megvásárlásával örök hozzáférést kapsz a tartalomhoz. Bármikor visszanézheted.
👉Hogyan válthatok Soluna KÖR vagy MOVE tagságról All-in (kombinált tagságra?
A váltáshoz először érdemes előfizetned az All-in tagságra, majd ezután lemondani a jelenlegi MOVE vagy KÖR tagságodat a fiókbeállításaidban.
Javasoljuk, hogy ezt a hónapforduló előtti napon tedd meg, így az új előfizetés már azonnal él, de a korábbi előfizetésed még nem újult meg – így elkerülhető az átfedés.
Fontos: az új előfizetés nem szünteti meg automatikusan a régit, ezért minden esetben külön szükséges lemondani a korábbi tagságot.
📱 Használható mobilon is?
Igen! Teljesen mobilbarát, külön app nélkül is. De már készülünk az appal, hamarosan jelentkezünk a friss hírekkel ezzel kapcsolatban. Addig is tedd ki a honlapot a mobilod kezdőképernyőjére. Ez segít, hogy könnyen hozzáférj a tartalmakhoz.
📥 Le tudom tölteni a videókat?
Nem – a videók kizárólag online nézhetők, így mindig naprakészek.
💌 Kérdésed van?
Írj bátran a [email protected] címre – vagy kérdezz a közösségben!